Hazugság az MSZP „százezer kínais” kampánya

Forrás: fidesz.hu

„Az MSZP tehát nyugodtan kihúzhatja a gyűlöletkampány elemeit tartalmazó listájáról a százezer kínaival való riogatást” – hangsúlyozta Szijjártó Péter a valótlan hírt közlő lap beismerése nyomán.
 A hirextra.hu az alábbi helyreigazítást tette közzé:

„Az Orbán százezer kínaira cserélné az IMF hitelt?” című – 2010. január 7. napján megjelent – cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy a Fidesz elnökének kínai útját Thürmer Gyula készítette elő. Valótlanul állítottuk továbbá azt is, hogy Orbán Viktor olyan ajánlattal érkezett volna Pekingbe, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól kapott 25 milliárd dolláros hitelt eladná Kínának, cserébe százezer kínait fogadna be az ország, azaz százezer kínai kapna nálunk letelepedési engedélyt."

Az MSZP tehát nyugodtan kihúzhatja a gyűlöletkampány elemeit tartalmazó listájáról a százezer kínaival való riogatást. Nagyjából ennyire hiteles a szocialisták mocskolódó kampányának többi eleme is.

A Fidesz továbbá pert indít Herényi Károly ellen, aki a fent említett valótlan állítások kapcsán „gazdasági hazaárulással” vádolta meg a Fidesz elnökét. – jelentette ki Szijjártó Péter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!