Helytelen a kvótareferendumról való távolmaradásra buzdítani

kdnp.hu
Forrás: MTI

Helytelen távolmaradásra vagy érvénytelen szavazásra buzdítani a kötelező betelepítési kvótáról szóló októberi referendumon – hangoztatta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.

Kovács Zoltán úgy fogalmazott: ez a hozzáállás méltatlan a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezethez.

A TASZ egy korábbi közleményében azt írta, a népszavazás „embertelen és megtévesztő", a kampány „gyűlöletkeltő, ráadásul álságos is, mert a jogszerűtlen népszavazás valójában alkalmatlan a nép akaratának érvényre juttatására".

A kormányszóvivő azt mondta, hogy történelmi jelentőségű népszavazásról és nemzeti ügyről van szó, ezért el kell menni voksolni. Kovács Zoltán szerint a kampánynak arról kellene szólnia, az emberek hogyan döntsenek.

Hangsúlyozta: a kormány arra buzdítja az állampolgárokat, hogy mondjanak nemet Brüsszel elhibázott politikájára.

A tanévkezdésről szólva Kovács Zoltán arról beszélt, hogy rendben folyik a felkészülés. Ha gond lenne, akkor biztosan arról „harsognának" azok, akik a problémákra szoktak rámutatni – jegyezte meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!