Herényi kijelentése cinikus, ostoba, aljas és alkotmányellenes

Forrás: MTI, mno.hu

Herényi Károly kijelentése, mely szerint a kommunizmus áldozatai részben a saját döntésüknek köszönhetik sorsukat, szemben a holokauszt áldozataival, minden határon túlmegy. Cinikus, mert a kommunizmus áldozatainak emléknapjára időzített, ostoba, mert alapvető tényekkel sincs tisztában, aljas és alkotmányellenes, mert különbséget tesz ember és ember, áldozat és áldozat között. Herényi Károly ezzel a nyilatkozatával végleg kiírta magát a demokratikus közéleti szereplők és a normális emberek közül - olvasható Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatójának közleményében.

„Az, hogy a kommunizmus áldozatává vált valaki, az részben az ő döntése volt. Antikommunista volt, egyéb nézeteket vallott, tehát ő erről dönthetett. Ha akart, kommunista is lehetett” – közölte Herényi Károly egy rádióinterjúban. Az önmagát „konzervatív párt”-ként meghatározó MDF képviselője szerint nem lehet egyenlőségjelet tenni a holokauszt és a kommunizmus áldozatai közé, ez nem két azonos fajsúlyú ügy, nem egy törvénybe való.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!