Forrás: MTI
Hét és fél milliárd forint értékű, döntően európai uniós támogatásból finanszírozott, átfogó fejlesztés kezdődött a szolnoki Hetényi kórházban. Tölgyes Anna, az intézmény főigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: a projekt keretében a meglévő épületegyüttes mellé egy új épülettömböt húznak fel, hogy lehetővé tegyék az egyes orvosi társszakmák integrált működését.
Az 1896 óta működő kórház legrégebbi, a többi között a pszichiátriának, a krónikus belgyógyászatnak, az infektológiának és az igazgatásnak helyet adó épületeit elbontották – tette hozzá.
Tájékoztatása szerint a 2015 nyarára elkészülő új épülettömbben a központi betegirányító egységet, a szülészet-nőgyógyászatot, a csecsemő- és gyermekgyógyászatot, a fül-orr-gégészetet és a szájsebészetet, valamint a szemészeti osztályt alakítják ki. A már meglévő központi műtőhöz három új műtő csatlakozik majd, és egy új radiológiai épületet is létrehoznak. Az Országos Vérellátó Szolgálat is új helyre kerül, a volt egészségügyi szakiskola üresen álló épületének földszintjére költözik be.