A héten beterjesztik a fair bankokról és a devizahitelekről szóló törvényjavaslatokat

Forrás: MTI

Kedden terjeszti be a parlamentnek az Igazságügyi Minisztérium (IM) a fair bankokról, pénteken pedig a devizahitelek forintosításáról szóló törvényjavaslatot.

Az IM közleményében azt írta, a  fair bankokról szóló törvényjavaslat – a külföldi példákból is merítve – fogyasztóvédelmi szempontok alapján állapít meg szigorúbb feltételeket a fogyasztói hitelekre. Az előterjesztés a fogyasztói hitelek adósainak védelmében született kormányzati intézkedések következő lépése.   

Közölték, a várhatóan pénteken az Országgyűlés elé kerülő, a forintosításról szóló törvényjavaslat a jelzáloghitelekre terjed ki, emellett azonban azt is előírja, hogy az összes korábbi devizaalapú fogyasztói hitelszerződés esetében a bankok kötelesek átállni a fair bankokról szóló törvényben meghatározott új feltételekre.   

Hozzátették: a javaslat annak is megteremti a lehetőségét, hogy a forintosítás az elszámolással egyidejűleg, a jövő év első felében megtörténjen.   

Az IM közleménye szerint a forintosításról szóló előterjesztés a kormány és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodáson alapul.