Hétfőn érkezik Budapestre az új amerikai nagykövet

Forrás: MTI

Jövő hétfőn érkezik Magyarországra Colleen Bradley Bell, az új amerikai nagykövet - mondta el az M1 Ma Reggel című műsorában Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára.   

A diplomatát"nagy szeretettel és nyitottsággal várjuk – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy érkezésével új lendületet, új, pozitív irányt kaphat a magyar-amerikai politikai diskurzus.   

Az államtitkár megjegyezte: a politikai nehézségek nem nyomják rá a bélyegüket a gazdasági kapcsolatokra, amelyek kiválóak és fejlődnek. A kormányzatnak tíz egyesült államokbeli céggel van stratégiai megállapodása, az 50 legnagyobb amerikai multinacionális cég közül mintegy 40 jelen van az országban, az elmúlt egy évben pedig közel megduplázódott a két ország közötti kereskedelmi kapcsolat magyar többlete.   

Magyar Levente szólt arról is: a közeli hetekben három olyan amerikai beruházást jelentenek be, amely forintmilliárdos működő tőkét hoz az országba; az első bejelentést napokon belül megteszik, de a most is folyó egyeztetésekre hivatkozva konkrétumokat nem közölt.