Hétfőn újra titkosan szavaznak Bakáról

Forrás: MTI

Hétfőn újra szavaz az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökjelöltjéről, Baka Andrásról, a szavazás pedig ismét titkos lesz – közölte Szili Katalin, a házbizottság ülése után csütörtökön. Az Országgyűlés elnöke hozzátette: az MSZP újra kezdeményezte a nyílt szavazást, de ezt a másik három frakció nem támogatta.

Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese hangsúlyozta: nem változott korábbi álláspontjuk, mert a házszabály garanciális okokból nem engedi meg ebben az esetben a házszabálytól eltérést. Továbbra is politikai színjátéknak nevezte az MSZP viselkedését. Kitért arra: a házbizottság ülésén Rubovszky György (KDNP) idézte Baka András egyik nyilatkozatát, amely szerint a jelölt is úgy gondolja, hogy maradéktalanul be kell tartani a választásra vonatkozó szabályokat. Hétfőn 184-en voksoltak igennel és 108-an nemmel, és 54 érvénytelen szavazat volt, a kétharmadhoz viszont 257 képviselő támogatása kellett volna. 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!