Hiányzik a nemzeti érdekeket előtérbe állító stratégia

Forrás: inforadio.hu

A Századvég Alapítvány elnöke szerint nem lehet az utcáról kikényszeríteni az előrehozott választásokat. Stumpf István politológus az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: már látszanak a törésvonalak az MSZP-ben és az SZDSZ-ben a Bajnai-kormány támogatásával összefüggésben. Hozzátette: Magyarországon nem készülnek hosszútávú, nemzeti érdekeket előtérbe állító stratégiák.

Ha egy stratégiai országépítési programról beszélünk, akkor stratégiai szövetségeket kell létesíteni; ilyen például a multinacionális cégek jelenlétével kapcsolatos megállapodás-rendszer újragondolása –  vélekedett Stumph István. Mint mondta, elismerve értéküket, világossá kell tenni a számukra, hogy akkor tud a magyar kormány stratégiai partnerként együttműködni velük, ha látja azt az elkötelezettséget, amit a multik az ország felemelkedése érdekében vállalnak a saját profitcéljaik mellett.

Szerte Európában nem választási ciklusokra, hanem hosszú távra készülnek a gazdasági stratégiák. Itthon ilyen nem volt, fájóan hiányzik a magyar gondolkodásból a stratégiai tervezés és cselekvés, valamint az ezt biztosító szakmai-tudományos intézmények korrekt együttműködése - fejtette ki az Aréna vendége.

A közvélemény-kutatások szerint a többség azt gondolja: a jelenlegi helyzetben az előrehozott választások jelentik az igazi megoldást – mondta Stumpf István. A Századvég Alapítvány elnöke hozzátette: ezt az utcáról nem lehet kikényszeríteni. Magyarország ebben az értelemben nem Ukrajna. Amit el lehet érni, az az, hogy egyre több parlamenti képviselő kezdi magát kényelmetlenül érezni.

A politológus szerint látszanak a törésvonalak az SZDSZ-en és az MSZP-n belül is. Stumpf István úgy látja, felesleges folytatni még egy évig „a vergődést és az ámokfutást”. A Fidesz azért nem támogatja, hogy ezt az utcáról kényszerítsék ki, mert ragaszkodik ahhoz, hogy egy alkotmányos párt alkotmányos keretek közt, a parlamentben intézze el a konfliktusait.

Stumpf István nem tartja lefutottnak az új kormányról való szavazást, mivel még nem ismerjük az összetételét; valamint ahogy „cizellálódik” a Bajnai-program, nyilvánvalóvá fognak válni annak társadalmi következményei, és ezekkel azok a képviselőknek is szembe kell nézniük, akiknek meg kell ezt szavazniuk.

Halgassa meg a beszélgetés első és második részét!

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!