Forrás: MTI
A Honvédelmi Minisztérium (HM) a tárca lehetséges Székesfehérvárra való költöztetéséről "Nem nyilvános" jelzésű előterjesztést nyújtott be a kormány számára – írta Hende Csaba honvédelmi miniszter a parlament honlapján közzétett írásbeli válaszában.
A minisztertől Demeter Márta szocialista országgyűlési képviselő kérdezte: támogatja-e a Honvédelmi Minisztérium elköltöztetését? Demeter Márta írásbeli kérdésében kifejtette: szakmai körökben általános megdöbbentést keltett az új kormány első ülésén elhangzott bejelentetés, hogy a kormány el akarja költöztetni a HM-et a fővárosból.
Hende Csaba írásbeli válaszában azt írta: az előterjesztett jelentés tényszerűen kitér a Demeter Márta által felvetett kérdések vizsgálatára is, továbbá számos más, a végrehajtást, végrehajthatóságot befolyásoló tényezőre.
A jelentés fókuszában a haza fegyveres védelméhez fűződő nemzeti érdekek és a honvédelem alaptörvényi feladatrendszerének maradéktalan teljesítése iránti elkötelezettség áll – fogalmazott a miniszter, kiemelve: a HM-ben jelenleg szolgálatot teljesítő és dolgozó szakemberek (katonák és kormánytisztviselők) is elkötelezettek az ország iránt, mind védelempolitikai, mind hadműveleti szempontból kiválóan felkészültek. Emellett rendelkeznek mindazon naprakész – a nyilvánosság számára nem megismerhető – információkkal is, amelyek a tárgybeli döntések meghozatalához elengedhetetlenül szükségesek.
Hende Csaba azt írta: minden olyan javaslatot, felvetést és döntést támogat és a jövőben is támogatni fog, amely az ország teljesítőképességét figyelembe véve és szakmai érvekkel teljes körűen alátámasztva garantálja Magyarország honvédelmének erősítését.