Hogyan költ az állam feleslegesen kétmilliárdot?

Forrás: hirszerzo.hu

Úgy tűnik, a közlekedési tárcának ismét sikerült olyan intézkedést foganatosítania, amelyről a szakértőknek első körben csak a nonszensz, nettó hülyeség, "elgurult a gyógyszer" kifejezések jutnak eszükbe. Komolyabbra fordítva: több szakértő szerint is teljesen haszontalan, pazarló és utasellenes a regisztrációs jegyek március elsejével történt bevezetése.

Mint az már köztudott,  hétfőtől díjmentes regisztrációs jegyet kell váltaniuk azoknak az utasoknak, akik díjmentesen használhatják a távolsági vonat- és autóbuszjáratokat. Ebbe a csoportba tartoznak a 6 éven aluli gyermekek, a 65 év feletti utasok, a hadirokkantak, a hadiözvegyek és a menekültek.

A kormány azt állítja, azért döntött a regisztrációs jegy bevezetése mellett, hogy pontos adatokat kapjon a díjmentesen közlekedők utazási szokásairól, ami lehetővé teszi a jelenlegi pazarló kedvezményrendszer átalakítását.

A regisztrációs jegy viszont pontosan arra nem alkalmas, amit a kormány állít: nem jó a díjmentesen utazók utazási szokásainak felmérésére és az sem fog kiderülni milyen gyakorisággal és mekkora távolságra veszik igénybe a szolgáltatást.

A haszontalan rendszer a minisztérium saját közleménye szerint évi másfél-kétmilliárd forintba kerül. Ez az összeg feltehetően magasabb, mint a vasútbezárásoktól várt megtakarítás, vagy az év eleji 10-15 százalékos jegyáremelésektől remélt bevételnövekedés – állítja a VEKE szóvivője, aki szerint az egész csak arra jó, hogy ismét milliárdokat tüntethessenek el a MÁV-on és a Volánokon keresztül: a regisztrációs jegy a monopolhelyzetbe hozott nyomdai cégeknek, informatikai holdudvarnak hoz újabb megrendeléseket. Emellett például a MÁV kalauzainak jutalékköltség is jár a nullás jegy osztogatásáért.

A Hírszerző cikke itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!