Hollande szerint nem kell változtatni a menekültpolitikán

Forrás: MTI

Francois Hollande francia államfő elengedhetetlennek tartja, hogy az Európai Unió folytassa a szíriai és iraki menekültek befogadását a párizsi merényletsorozat után is. A köztársasági elnök ezzel a szélsőjobboldali Nemzeti Frontnak válaszolt, amely azt kéri, hogy Franciaország zárja le a határait a migránsok előtt.

Versailles-ban, a francia kongresszus előtt elmondott ünnepi beszédében az államfő közölte: Franciaország erősíteni fogja katonai műveleteit Szíriában az Iszlám Állam dzsihadista szervezet állásai ellen és indítványozza az ENSZ Biztonsági Tanácsának mielőbbi összehívását, hogy a terrorizmus elleni határozatot fogadjon el. Az államfő jelezte azt is, hogy a "következő napokban" találkozik Vlagyimir Putyin orosz és Barack Obama amerikai elnökkel, hogy egyeztessenek a terrorizmus elleni összefogásról.
  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!