Homlokegyenest más gazdaságpolitikára készül a Fidesz

Forrás: MTI

A Fidesz, ha kormányra kerül, homlokegyenest ellenkező gazdaságpolitikát fog folytatni, mint a mostani kabinet; azon lesz, hogy a jelenlegi kormány lépései közül lehetőleg semmi ne lépjen érvénybe – jelentette ki Szijjártó Péter a miniszterelnök sajtótájékoztatójára reagálva, amelyen Bajnai Gordon kormánya egyéves munkáját értékelte.

A Fidesz elnöki stábjának vezetője úgy fogalmazott: Bajnai Gordon szerénységében egészen odáig ment, hogy eredményesnek nevezte azt a válságkezelést, amelyet „az elmúlt egy évben műveltek”. Pedig jobb lett volna, ha a szerénység helyett „az őszinteség kategóriájába pozícionálja magát”. Akkor ugyanis elmondhatta volna, hogy az elmúlt egy, illetve nyolc év, vagyis a Gyurcsány-korszak a katasztrófát jelentette Magyarország számára minden szempontból, a szocialista kormányok gazdaságpolitikája pedig csődöt mondott, kudarcot vallott – tette hozzá Szijjártó Péter.
    
A politikus szerint a jelenlegi kabinet az utolsó pillanatokig tovább mélyíti az ország válságát, a szocialista kabinet mindent elkövet annak érdekében, hogy „még a választásokig kisöpörje a kasszát”. Erről szól például a szén-dioxid-kvóták eladása és az is, hogy a minisztériumok mintegy tízmilliárd forintnyi tartozást halmoztak fel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!