Forrás: MTI
A három nemzeti ünnep mellett nem kilenc, hanem tizenegy kiemelt fontosságú nevesített rendezvény megszervezéséért felel a jövőben a Honvédelmi Minisztérium, s az e célból létrehozott Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal.
Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg. E szerint a három nemzeti ünnep – március 15., augusztus 20., október 23. - mellett eddig is kiemelt fontosságú rendezvény volt a kommunizmus áldozatainak emléknapja, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja, a nemzeti összetartozás napja, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének emléknapja, a nándorfehérvári diadal emléknapja, az aradi vértanúk emléknapja, a nemzeti gyász emléknapja, a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja és Magyarország karácsonya.
A most megjelent határozat szerint ez a lista két további kiemelt rendezvénnyel egészül ki: a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének január 19-i emléknapjával, valamint a magyar hősök emlékünnepével, amelyet május utolsó vasárnapján tartanak.
A nemzeti ünnepek, valamint a kiemelt fontosságú rendezvények előkészítésének és lebonyolításának rendjéről szóló határozat rögzíti azt is: a honvédelmi miniszter feladata a nemzeti rendezvények tekintetében a koncepció kidolgozása, a hatósági és kiemelt intézményi koordináció irányítása, a teljes körű lakossági kommunikáció kidolgozása és irányítása, a közszolgálati médiával való kapcsolattartás irányítása.