Horváth Csaba felelős azért, ami a fővárosban 2006 óta történt

Forrás: MTI

A tisztségéről lemondó Horváth Csaba kormánybiztos, korábbi főpolgármester-helyettes felelősségét hangsúlyozza a szocialista politikusnak írt nyílt levelében Tarlós István. A Fidesz budapesti frakcióvezetője azt írja: Horváth Csaba felelős azért, ami a fővárosban 2006 óta történt. Horváth Csaba a kabinetülések teljes jogú tagjaként részese volt az ott meghozott döntéseknek, illetve kivétel nélkül mindig, minden közgyűlési szavazás esetében együtt és azonosan szavazott Hagyó Miklóssal. Kifogásolta továbbá, hogy a budapesti cégek igazgatótanácsaiba egyetlen ellenzéki delegált sem kerülhetett be, illetve hogy a felügyelőbizottságokban törpe kisebbségbe szorult az ellenzék.

Nyílt levelében Tarlós István megjegyzi, hogy Horváth Csaba asszisztált az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet bezárásához, tétlenül nézte a Budai Gyermekkórház felszámolását és számos általános kórház leépítését, beleegyezett másfél tucat középiskola leépítésébe, megszavazta a távhő díjának 45 százalékos emelését, a sorozatos BKV-tarifaemeléseket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!