Forrás: MTI
20 éves csúcson a nők foglalkoztatottsága Több mint 1,8 millió nő dolgozik a 15-64 éves korcsoportban Magyarországon, ilyen magas értéket 1992 óta nem mért a KSH.
Magyarországon a foglalkoztatottak száma 2010. III. negyedéve óta folyamatosan bővül, ma 160 ezerrel többen dolgoznak, mint a kormányváltáskor. A KSH legfrissebb adatai szerint a 2012. augusztus-októberi időszakban 71 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban. Ehhez kétharmad részben – 44,7 ezer fővel – járultak hozzá a nők. Fél évtizede, 2007 óta először fordul elő az is, hogy a női munkanélküliségi ráta alacsonyabb az uniós átlagnál.
A nőknél 2012. II. negyedéve volt az első olyan időszak, amikor minden korosztályban nőtt a foglalkoztatottak száma. Legjelentősebb emelkedés a 40 év felettieknél mutatható ki. Többen dolgoznak a 20-24 éves fiatalok körében is, ahol 2010-ig folyamatosan zuhant a foglalkoztatási ráta, akkor stagnálni kezdett, s a II. és a III. negyedévben mutatható ki először növekedés. Az iskolai végzettség alapján az érettségivel rendelkező, de egyetemi diplomával nem rendelkező csoport járult hozzá legnagyobb mértékben a növekedéshez, és emelkedett az alacsony iskolai végzettségűek rátája is.