Huszonegy milliárdos állami támogatást kapnak a hazai sportszövetségek

Csaknem 21 milliárd forintos állami támogatást kapnak a hazai sportszövetségek és egyéb sportszervezetek a kormány döntése alapján.

kdnp.hu – MTI

A Magyar Közlönyben kedden megjelent – a sportcélú támogatások forrásszükségletének biztosításáról szóló – kormányhatározat rendelkezik arról, hogy az emberi erőforrások minisztere és a nemzetgazdasági miniszter még idén, december 30-ig biztosítsa a feladathoz szükséges 20,987 milliárd forintot a költségvetésből.

A jogszabály mellékletében a legnagyobb tételt a Magyar Labdarúgó Szövetség részére jóváhagyott 5 milliárd forintos összeg jelenti, amelyet az utánpótlás-nevelési programok, valamint a versenysport-fejlesztési szakmai feladatok finanszírozására költhetnek.

A Magyar Atlétikai Szövetség csaknem 2,3 milliárd forintban részesül, amelynek többségét a 2017 és 2020 között sorra kerülő Gyulai István Magyar Nagydíj, egy részét pedig a 2018-as ifjúsági Európa-bajnokság rendezési költségeire kell fordítania. A Magyar Birkózó Szövetség 2 milliárd forintos támogatást kap a 2018-as felnőtt világbajnokság megrendezésére.

A jövő évi cselgáncs világbajnokság és világkongresszus megrendezésére mintegy 1,5 milliárd forintot juttatnak a hazai sportági szövetségnek. A 2017-es ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság lebonyolításához 530 millió, a férfi vízilabda Bajnokok Ligája hatos döntőjének megrendezéséhez pedig 134 millió forinttal járul hozzá a kormány.


A 2024-es olimpiai pályázathoz kapcsolódó kiemelt hazai rendezésű események támogatására, valamint sportszakmai és sportlétesítmény-fejlesztési támogatásra 23 sportszervezetnek jut különböző összeg. A szövetségek közül például a kerékpáros 735 millió, a triatlon 597 millió, az íjász 571 millió, a rögbi 454 millió, a lovassport 433 millió, a tollaslabda 235 millió, a golf 232 millió, a súlyemelő pedig 202 millió forintot kap.

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség támogatása 750 millió, a sakkszövetségé pedig 150 millió forint lesz.

A Digitális Sport Kataszter támogatására a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-nek 750 millió, a Magyar Edzők Társaságának pedig 250 millió forintot folyósítanak.

A kormányhatározat rendelkezése szerint a Debreceni Egyetem 2,4 milliárd forintos fejlesztési támogatást, továbbá a Ferencvárosi Torna Club 700 millió forintos, a Magyar Olimpiai Bizottság pedig 259 millió forintos támogatást kap.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!