Idén újra rekordot dönthet a magyar export

Idén, az eddigi adatok alapján, várhatóan a magyar gazdaságtörténet legmagasabb exportszámait tudja felmutatni a gazdaság – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Magyar export napján csütörtökön, Budapesten.

kdnp.hu – MTI

Belső lapos

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Urbán Zoltán, az Eximbank vezérigazgatója az Eximbank által az idén első alkalommal megrendezett Magyar export napján a Budapest Kongresszusi Központban 2016. november 24-én. (MTI Fotó: Soós Lajos)

Hozzátette: a magyar külgazdaság teljesítménye alátámasztja a gazdaság növekedési pályáját. Közölte, tavaly is rekordot ért el az export.

Szijjártó Péter az Eximbank által az idén első alkalommal megrendezett exportnapon köszöntőjében kiemelte: az első 8 hónap adata alapján az idén 3 százalékkal nőtt a magyar kivitel, ezen belül a gépipar és a gyógyszeripar húzta az exportot. Magyarország idén az első nyolc hónapban már 34 országba exportált többet, mint tavaly egész évben, és 10 ország esetében már meghaladta a tavalyi teljes év exportjának 90 százalékát.

A magyar kivitel 7 százalékkal bővült tavaly, ezzel az ország a világ 35. legnagyobb exportőre lett – mondta.

Bejelentette: Magyarország 2017-ben elnyerte az exportfejlesztési világfórum rendezési jogát.

Elmondta, az ország, a kis- és középvállalkozások (kkv) külpiaci érvényesüléséhez – egyebek között – az intézményrendszer is támogatást nyújt. A Magyar Nemzeti Kereskedőház képviseletei a világ 47 országában kezdték meg a működésüket, a hálózat jövőre 9 új állomással bővül – közölte.

Kitért arra, hogy az export 79,1 százaléka az EU-n belüli országokba irányul, de a keleti- és a déli nyitás politikájával 2010-2015 között 7 és 9 százalékkal nőtt a keleti illetve a déli nyitás országaiba irányuló export.

A magyar export GDP-hez viszonyított aránya 89 százalék volt idén az első fél évben.

Ismertetése szerint az Eximbank hitelállománya elérte a 745 milliárd forintot, a banknak 890 ügyfele van, ami 45 százalékos növekedés a múlt év közepe óta. Az első fél évben 153 milliárd forintot, 12,5 százalékkal több új hitelt helyeztek ki, ennek 57 százaléka mikro- kis-, és középvállalkozásokhoz került.

Közölte: az Exim tevékenysége 191,4 milliárd forint exporttöbbletet és 31,3 milliárd forintnyi belföldi többlettermelést hozott az első fél évben, amivel 151,5 milliárd forinttal növelte Magyarország nominális GDP-jét.

Emlékeztetett: 2010-óta új megközelítéssel, nem konvencionális gazdaságpolitikával növekedési pályára állt a magyar gazdaság. Az elmúlt hat évben bebizonyosodott, hogy – a régi közgazdasági dogmákkal ellentétben – nem kell választani a növekedés, és új munkahelyek vagy a költségvetési fegyelem között – mondta.

Hozzátette: lehetséges úgy javítani a versenyképességet, hogy közben az emberek keresete folyamatosan nő. Az új gazdaságpolitika jelentős adócsökkentésen alapul, ami újabb beruházásokat munkahelyeket hoz az országnak. A csökkenő adóterhek lehetővé teszik a fizetések folyamatos emelését. A társasági adó kulcsának csökkentésével Magyarországon lesz a legversenyképesebb befektetési környezet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!