Időhöz kötné az alkotmánybíróságot egy népszavazási kezdeményezés

<p>kdnp.hu</p><p>Forrás: mr1-kossuth.hu </p>

A parlament csak jelképesen időhöz kötött, ellenben az alkotmánybíróságot most időhöz kötné egy népszavazási kezdeményezés. A népszavazási kezdeményezés szerint a taláros testületnek döntenie kellene az elé kerülő ügyekről 30, illetve 3 napon belül.
Sereg András, az Alkotmánybíróság szóvivője kifejtette: nem ütközik alkotmányos előírásba, és nem tartozik a téma a népszavazás tiltott tárgykörei közé. Ugyanakkor megjegyezte, hogy sehol a világon alkotmánybíróságnak nincs eljárási határideje. Két vagy három olyan alkotmánybíróság létezik Európában, ahol belső ügyrendi határidőket szabtak meg maguknak a bírák, például Romániában és Lengyelországban két évben maximálták a döntéshozást.  

A szóvivő szerint a valóságtól elrugaszkodott határidő a népszavazási kezdeményezésben szereplő három- és harminc nap.

Sereg András elmondta:. 2003-ban még tíz olyan ügy volt, ami tíz évesnél is régebbi, tavaly viszont már csak egy. Az elmúlt évben 549 döntést hozott az Alkotmánybíróság és ebből 300 olyan indítvány alapján született, ami két éven belül érkezett; 200 ügyben pedig olyan ügyben, amely egy éven belül érkezett.

Abban az esetben, ha az Alkotmánybíróság egy döntésével az országgyűlésnek ad feladatot, ám az nem tesz annak eleget, úgy az eset mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességnek minősülhet. Több mint 20 olyan jogalkotói feladat van, aminek eddig még nem tett eleget az országgyűlés. Szentpéteri Nagy Richárd alkotmányjogász azt mondja, az alkotmány arról is rendelkezik, hogy az országgyűlés jogalkotási kötelezettségét nem lehet időhöz kötni. „Senki sem sürgetheti az országgyűlést, ez tehát törvényalkotási kötelezettség, amelynek elmulasztása nem jár szankcióval” – támasztja alá véleményét.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!