Igazoltan illegális földvásár Győr-Moson-Sopronban

Forrás: mr1-kossuth.hu

Egy joghézagot kihasználva több külföldi állampolgár is megpróbált földet vásárolni Magyarországon. A földmoratórium értelmében ez számukra 2011-ig, illetve egy hosszabbítással 2013-ig tilos. Külföldi, magán és társas vállalkozások csak ezután vásárolhatnak nálunk termőföldet. Az Európai Unió ugyanakkor azt is kikötötte, hogy ha egy uniós állampolgár legalább három évig az adott ország területén él és gazdálkodik, annak az országnak adóalanya, akkor nem tiltható meg számára a földvásárlás.

Ezt a lehetőséget használták ki külföldi állampolgárok, és jelentkeztek az adóhatóságnál önrevízióra, mondván három évig itt gazdálkodtak, csak elmulasztottak adót fizetni - magyarázza a helyzetet Font Sándor, az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke. Az APEH-nak ilyenkor nincs jogosultsága vizsgálódni, ezt csak az ágazati szakhatósági szervek tehetnék meg. Az uniós állampolgár ezután elment a földhivatalhoz, ahol az igazolással azt a látszatot tudta kelteni, hogy már több mint három éve életvitelszerűen gazdálkodást folytat nálunk, és az adásvételi szerződés birtokában kezdeményezte a névre való átírást.

A gyanús földtulajdon-bejegyzési kérelmeket mindenesetre most felfüggesztették
a földhivataloknál a törvénymódosításig. Ha a külföldi megfellebbezi, akkor bíróság dönt.

Somogyi Balázs, a burgenlandi agrárkamara igazgatóhelyettese azt mondja, óriási az érdeklődés a magyar termőföld iránt, hisz míg nyugati szomszédunknál egy hektár szántóföld átlagosan 4-5 millió forint, nálunk 600 ezer. Ezek után természetes, hogy a nyugat-európaiak még 2011 előtt szeretnének földet venni Magyarországon, mert a tilalom feloldása után a nagy kereslet miatt biztosan megugranak majd az árak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!