Illegális bevándorlás - Orbán Viktor: Nem engedünk a brüsszeli politikának

Meg tudjuk védeni az álláspontunkat, eddig sem engedtünk az elhibázott brüsszeli migrációs politikának és ezután sem fogunk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában.

kdnp.hu – MTI

A kormányfő kijelentette: csak és kizárólag a magyarok mondhatják meg, kit engednek be az országba, „ez egy magyar ügy, a mi sorsunk, a mi életünk, a mi országunk, és nem engedjük, hogy bárki más rossz ötletekkel, tanácsokkal, utasításokkal tönkretegye az eddigi életformánkat, megsemmisítse azokat az eredményeket", amelyeket nagy nehezen, talpra állítva a magyar gazdaságot, elértünk.
    
Orbán Viktor úgy fogalmazott: érti „a széplelkű nyilatkozatokat", amelyeket a nyugat-európai vezetők időnként jó tanácsként, „kicsit lekezelő módon, kioktatóan" akarnak adni, de ezeket elengedi a füle mellett, mert ők egy másik realitásban élnek. Az lenne a fontos, hogy mindenki végezze a saját dolgát, minket hagyjanak védekezni, hogy megvédhessük a saját életünket - mondta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!