Ilyen a szocialista szép „Új Magyarország”

Forrás: mno.hu

A Bajnai Gordonnak címzett nyílt levélben a 15 polgármester azt írja, végső elkeseredésükben fordulnak a miniszterelnökhöz. Szerintük ugyanis beláthatatlan következményekkel járna, ha a 2010-es költségvetést a jelenlegi formájában fogadná el az Országgyűlés.

A polgármesterek meggyőződése, hogy végiggondolatlan a jövő évi költségvetési tervezet, mert olyan területektől akar újabb pénzeket elvonni, ahová később majd a most elvett összegek többszörösét kell visszapótolni.

Az egész oldalas fizetett hirdetésben a településvezetők szomorú látleletet adnak Magyarország jelenlegi állapotáról: a sorra bedőlő lakáshitelek miatt tönkrement, széthulló családokról, az ellehetetlenülő oktatási és egészségügyi intézményekről, a munkanélküliségről. Felidézik például annak az idős asszonynak az esetét is, aki nemrégiben öngyilkos akart lenni – a Tiszába ugrott volna –, mert a magas gyógyszerköltségek miatt már nem tudta fizetni egyéb költségeit, így kikapcsolták nála az áramot...

A polgármesterek kijelentik: nem ilyen „Új Magyarországot” szeretnének. A levélben figyelmeztetik Bajnait: Magyarország jövője az itt élő emberek közös felelőssége, s egyszer mindenkinek el kell számolni – Isten és ember előtt – azzal, amit tett.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!