Imanap a Szentföld békéjéért

Forrás: Vatikáni Rádió, Magyar Kurír

A kezdeményezésre a mai napon az öt földrész több mint 400 városában kerül sor. 24 órán át imalánc kapcsolja össze Rómát, New York-ot, Krakkót, csakúgy, mint a dél-amerikai Peru vagy az afrikai Mozambik kis településeit a gázai Szentcsalád plébániával.

Világszerte szentmiséket mutatnak be, szentségimádást tartanak, fohászkodva a Szentföld békéjének ajándékáért. Pierbattista Pizzaballa ferences, szentföldi kusztosz az imanap alkalmából közzétett üzenetében a következőket írja: „A békének ára van, szükség van a szívek megtérésére. A békéért imádkozni annyit jelent, mint megnyílni a béke felé és befogadni azt, mint Isten ajándékát.”

Az imanap azzal a szentmisével kezdődik, amelyet Jeruzsálemben január 31-én hajnalban a Kálvária-dombon mutatnak be. Ezzel egyidejűleg a világ számos városában egyetlen hangként száll fel az égbe a kiáltás: „Békét a Szentföldnek”. A kezdeményezés különféle ifjúsági egyházi társulások, imacsoportok nevéhez fűződik. A Consolata missziós nővéreken, valamint a Drága Vér misszionáriusokon kívül számos szalézi plébánia is részt vesz az imanapon: január 31-én ünneplik ugyanis alapítójuk, Bosco Szent János liturgikus emléknapját. Hogy a kezdeményezéshez minél többen csatlakozhassanak, a szervezők tematikus csoportot hoztak létre a Facebook internetes közösségi hálózaton „Békét a Szentföldnek” címmel.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!