Ingyenesek maradnak, sőt bővül az ingyenes iskolai szolgáltatások köre

Forrás: MTI

Ingyenesek maradnak, sőt bővül az ingyenes iskolai szolgáltatások köre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkársága a sajtóban megjelent információkra reagálva kedden az MTI-vel.

A félreértésekkel és rosszindulatú feltételezésekkel ellentétben sem az Emberi Erőforrások Minisztériumának, sem a kormánynak nincs olyan terve, amely a köznevelésben jelenleg térítésmentesen igénybe vehető ellátások körét szűkítené – rögzítették, kiemelve: továbbra sem kell fizetni a szakmai versenyekért, a szakkörökért, a diáknapokért, az énekkari foglalkozásért, más művészeti tevékenységért, az iskolai sportkörökért, a házibajnokságokért.

Kiemelték: a törvénymódosítások nemhogy csökkentették volna, épp bővítették a köznevelés és szakképzés rendszerében az ingyenesen, illetve térítésmentesen nyújtott nevelés-oktatás körét. Már nemcsak az első, hanem a második szakképesítés is külön térítési vagy tandíj fizetése nélkül megszerezhető az állami köznevelési közfeladat-ellátás körében, tehát az állami fenntartású, illetve az állami feladatellátásban közreműködő egyházi és magánintézményekben. Tekintettel arra, hogy jól látható módon a szakképzés ingyenességére vonatkozó szabályok törvényi szinten, a szakképzésről szóló törvényben jelennek meg, ezért – mindössze jogtechnikai okokból – törölni kellett az ezzel párhuzamos rendelkezéseket egy alacsonyabb szintű jogszabályból, a kormányrendeletből.

A cikkben idézett szolgáltatások ingyenességét immáron nem kormányrendelet, hanem a szakképzési törvény tartalmazza, tehát látható, hogy csak jogtechnikai és nem tartalmi módosítás történt – hangsúlyozta az államtitkárság.

Az eduline.hu hétfőn arról írt, több ponton is módosítanák a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendeletet a kormány honlapjára feltett tervezet szerint.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!