Intézetis gyermekekkel kampányolt az MSZP

Forrás: teol.hu

Levélben kérte egy szekszárdi gyermekotthon vezetője az MSZP-t, hogy ne használjanak fel gyermekeket kampánycélra. A szocialisták korábban egy klub által gyűjtött ajándékokat adtak át az otthon lakóinak.

A Magyar Szocialista Párt helyi újságjában cikk jelent meg arról, hogy a Tolna Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság 8. Sz. Különleges Gyermekotthonának egy civil szervezet adományokat vitt. Farkas Rita igazgató arról tájékoztatta a Teol.hu-t, hogy az otthon vezetőjét egy ifjúsági szervezet kereste meg, a felajánlásokat természetesen köszönettel fogadták. A párt prominens szereplőinek az adományozáson való részvételéről azonban előzetes információjuk nem volt.

Az igazgató azt is leszögezte, a fényképek és a cikk megjelentetéséhez sem az intézményvezetőség, sem a képen szereplő dolgozók nem járultak hozzá. A gyermekek fotóinak leközlése szintén a gyám engedélye nélkül történt. A cikkben ráadásul több tárgyi tévedés is van. Farkas Rita levélben fordult a párt lapjának szerkesztőségéhez, ezt a Tolnai Népújsághoz is eljuttatta, amelyben arra kérte a politikai pártokat, hogy a gyermekintézményeket a jövőben ne használják kampánycélokra.

Harangozó Tamás (MSZP), a párt megyei elnöke szintén levélben válaszolt az igazgatónak, amelyben elnézést kért a gyermekotthon lakóitól.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!