Forrás. kormany.hu
A magyar társadalom rengeteget tett a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszűnésért, az eredményt azonban „meg is kell tartanunk, meg is kell védenünk”, ennek érdekében hozott intézkedéseket a kormány, amelyeket hétfőn benyújt a parlamentnek – jelentette be Giró-Szász András.
A kormányszóvivői tájékoztatón hozzátette: egy, az előző szocialista kormányok hibájából közel egy évtizeden át húzódó folyamatnak a végére tud a mostani kormány pontot tenni, amikor megszűnik hazánkkal szemben a túlzottdeficit-eljárás.
Vannak olyan folyamatok, amelyek kifejezetten jók az állampolgároknak – például az alacsony infláció –, de ez ugyanakkor csökkenti az előre tervezett állami bevételeket. „Nem szabad Málta sorsára jutnunk, az államháztartási hiány ismételt növekedésével. Éppen ezért hozott a kormány intézkedéseket, amelyeket a mai nap folyamán az Országgyűlés elé terjeszt”– tette hozzá a kormányszóvivő.
A kormány 0,6 ezrelékre emeli a tranzakciós illetéket a készpénzfelvételnél, és itt eltörölnék a felső korlátot, míg az átutalásoknál 0,2-ről 0,3 ezrelékre emelkedne az illeték, a felső, 6 ezer forintos korlát megtartásával – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn kormányszóvivői tájékoztatón.
További intézkedéseke között sorolta fel a vállalkozások által fizetett távközlési adó 2 forintról 3 forintra, valamint a bányajáradék 12-százalékról 16 százalékra emelését.