Ismét börtönbe megy a szocik egykori vezető politikusa

Forrás: Magyar Idők

Egy évre újra börtönbe kell vonulnia Hunvald Györgynek, miután a Szegedi Ítélőtábla már helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék elsőfokú végzését. Az MSZP egykori, VII. kerületi polgármesterét kétszer is elítélték.

Hunvald György az MSZP színei-ben 1998-tól volt a VII. kerület alpolgármestere, 2002-től pedig polgármestere. Az elmúlt években több eljárás is folyt ellene, többek között vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel vádolták. Az erzsébetvárosi ingatlanpanama ügyében Hunvaldot első fokon másfél évre ítélték, ezt azonban a Szegedi Ítélőtábla megváltoztatta. A fellebbezések miatt az ügy a Kúria elé került, ahol a hűtlen kezeléssel kapcsolatos vádpontot elkülönítették, és Hunvaldot végül egy év szabadságvesztésre ítélték.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!