Forrás: MTI
Székesfehérváron a Szent István Király Múzeumban mutatták be szerdán azt az ismét állami tulajdonba került Barabás Miklós-festményt, amelyen a művész gróf Nádasdy Ferencné gróf Zichy Ilonát ábrázolja.
L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára elmondta, hogy a magyar állam élve elővásárlási jogával, egy októberi aukción kikiáltási áron vásárolta meg az alkotást. Hozzátette: a Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ műtárgyfelügyeleti irodája a képért 5,5 millió forintot, a további költségekre pedig 1,1 millió forintot fizetett.Emlékeztetett arra, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábbi bejelentése alapján műtárgyakat vásárol vissza az állam külföldi és magyar magántulajdonosoktól a magyar múzeumi hálózat számára. Örömének adott hangot, hogy Barabás Miklós Gróf Nádasdy Ferencné, gróf Zichy Ilona című festményével hozzájárulhattak a magyar közösség gyarapításához. Az államtitkár közölte, hogy a magyar művészettörténet kiemelkedő alakjának festménye három hónapig lesz látható a székesfehérvári múzeumban. Az alkotást utána a nádasdladányi Nádasdy-kastélyban állítják ki.