Ismét Baka Andrást jelölte főbírónak Sólyom

Forrás: MTI

Ismét Baka Andrást jelölte a Legfelsőbb Bíróság elnökének Sólyom László államfő - tájékoztatott a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön. A Legfelsőbb Bíróság legutóbbi elnökének, Lomnici Zoltánnak a mandátuma csaknem egy éve, 2008 júniusában lejárt. Azóta két személyt jelölt összesen három alkalommal az államfő. Sólyom László először Baka Andrást, a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának korábbi magyar bíráját jelölte, aki azonban 2008 májusában nem kapta meg az LB elnöki posztjának betöltéséhez szükséges kétharmados parlamenti támogatást. Sólyom László ezután kétszer is jelölte Havasiné Orbán Máriát, a győri ítélőtábla elnökét, ám a jelölt sem decemberben, sem márciusban nem kapott kétharmados támogatást, így jelenleg a LB egyik kollégiumvezetője áll a Legfelsőbb Bíróság élén.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!