Ismételten itt van a reménytelenség programja

Forrás: fidesz.hu

A mai napon egyértelművé válik, hogy az MSZP magáénak tudja Bajnai Gordon csomagját, s így ez a csomag az MSZP hivatalos csomagja is lesz, mely semmi újdonságot sem tartalmaz az eddigiekhez képest – fogalmazott Navracsics Tibor.

„2006 nyara óta azt halljuk, hogy megszorítások kellenek, az emberek túl jól élnek, a nyugdíjasok túlfogyasztanak, ezért el kell venni tőlük, és csak úgy kerülhet a jövőben Magyarország jobb helyzetbe, ha az emberektől elvonják a jövedelmüket” – emlékeztetett Navracsics Tibor.

Az elmúlt időszakban különböző programok váltogatták egymást, melyek nagyon hasonlítottak egymáshoz, s Bajnai Gordon programja sem fog szemléletváltást jelenteni, ez ugyanúgy az MSZP programja, mint a korábbiak voltak – hangsúlyozta a fideszes honatya. Ez a csomag – hasonlóan Gyurcsány Ferenc korábbi csomagjához – a reménytelenség csomagja lesz.

Ezzel a programmal nem nyílik meg az út a jövő felé, hiszen újabb pénzeket vonnak el az emberektől, s ismételten új terheket tesznek a vállukra – hangsúlyozta a politikus. A kormány továbbra is szembemegy Európával, az európai válságkezelési modellel, s a megszorítások politikáját követi. Ez a válságkezelés nem lehet sikeres – jelentette ki –, hiszen éppen a legfontosabb dolog hiányzik belőle: a hitelesség.

Magyarországnak arra van most szüksége – hangsúlyozta Navracsics Tibor –, hogy a kormányzó politikusok számoljanak el az elmúlt három év politikájával, és a választópolgároktól kérjenek felhatalmazást a kormányzásra.

Magyarország minden szempontból választóúthoz érkezett: választ kell adni arra a kérdésre, hogy a jövő Magyarországához milyen út fog elvezetni – szögezte le a Fidesz frakcióvezetője. Ehhez pedig meg kell kérdezni a választópolgárokat, hiszen az ő jóváhagyásuk kell ahhoz, hogy egy válságkezelő program sikeres lehessen.

Bajnai Gordon és az MSZP nem ezt az utat követik, ezért programjuk bukásra van ítélve – zárta sajtótájékoztatóját a képviselő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!