Forrás: MTI
Izrael üdvözli a magyar kormány döntését, hogy egymilliárd forintot szán a szegedi zsinagóga rekonstrukciójára – jelentette ki Ilan Mor Izrael budapesti nagykövete a csongrádi megyeszékhelyen.
A kormány döntése „jó befektetés a jövőbe” – mondta a diplomata a Szegedi Őszi Zsidó Kulturális Fesztivál zárórendezvénye előtt tartott sajtótájékoztatóján.
A zsinagóga nemcsak vallási, hanem kulturális központ is – hangsúlyozta a nagykövet.
Az épület rekonstrukciója vallástól függetlenül minden szegedi és környékbeli számára előnyös – fogalmazott Ilan Mor és reményét fejezte ki, a felújítás felkelti az itt élők érdeklődését, hogy ellátogassanak a zsinagógába és megismerjék a zsidó vallást, hagyományokat és kultúrát.
Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára október végén jelentette be, egymilliárd forintot szán a kormány a szegedi zsinagóga felújítására, a közvetlen életveszély elhárításához szükséges 150 millió forint pedig akár egy héten belül folyósítható. A kormány felelősséget kíván vállalni a közös örökségnek tartott magyarországi zsinagógákért, ezért arra is nyitott, hogy a rekonstrukció állami beruházásként valósuljon meg - tudatta Latorcai Csaba.