Izraelbe utazik Semjén Zsolt és Balog Zoltán

Forrás: MTI

Az izraeli külügyminiszter meghívására konferencián vesz részt Jeruzsálemben az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának képviseletében Balog Zoltán elnök (Fidesz) és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke december 16-18-ig. A kéttagú delegáció célja a Magyarországot ért hamis vádak eloszlatása, és annak elősegítése, hogy Magyarországról reális kép alakuljon ki az izraeli közvéleményben és az állam képviselőiben.

Balog Zoltán a múlt szerdán Budapesten tartott a Magyar-zsidó együttélés - együtt a közös jövőért című konferencián arról beszélt, hogy a magyar-zsidó együttélés jelenleg nem nélkülözi a vitákat, amelyeket politikáról, kultúráról, nemzetről és pénzről folytatunk, de ezek mellett mi a gyógyító emlékezésben vagyunk érdekeltek, és egy olyan Magyarországban, ahol hite, vallása, faji, kisebbségi mivolta miatt senkinek nem kell félni, mert mindenkit megvéd az állam, a közösség ereje. Úgy fogalmazott: készek vagyunk újra és újra magunkba nézni, hogy azok, akik egykor a nemzetiszocializmus foglyaivá lettek, ma ne találjanak követőkre. Az is kérdés azonban, hogy akik ma a magyarokat az antiszemitizmus vádjával illetik, tényleg az indulatok csillapításában érdekeltek-e.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!