Jó úton halad a közoktatás problémáinak megoldása

kdnp.hu – MTI

Jó úton halad a közoktatás problémáinak megoldása, a köznevelési kerekasztalnál pedig mindazon szervezetek jelen vannak, amelyek számára fontos a gyermekek, az oktatás ügye – jelentette ki Pósán László, az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes alelnöke kedden, újságíróknak nyilatkozva.

A politikus azt követően számolt be erről, hogy a testület meghallgatta az oktatási államtitkárt a kerekasztal-tárgyalások aktuális helyzetéről.

Pósán László hangot adott azon meggyőződésének, hogy a közoktatás bonyolult részletkérdései olyan nagy volumenű ügyek, amelyek csak tárgyalóasztalnál rendezhetők. Ezek közé sorolta például a tananyag vagy a nemzeti alaptanterv kérdését.

Hozzátette: Palkovics László beszámolója szerint a kerekasztal munkája számos kérdésében hozott előrelépést, és minden érintettet arra kért, vegyen részt a kerekasztal-tárgyalásokon.

Palkovics: a Klik a jelenlegi formájában nem működik tovább, de az állami fenntartás továbbra is feltétel

Az oktatási államtitkár szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) megszűnése azt jelenti, hogy jelenlegi formájában nem működik tovább, de az állami fenntartás jó döntés volt és az továbbra is feltétel. 

Palkovics László az Országgyűlés kulturális bizottsága előtt kedden kiemelte: az iskolákhoz tartozó döntéseket lehetőség szerint az igazgató kezébe teszik, aki az intézmény költségvetését és létszámgazdálkodását is megtervezheti, de nagyobb szerephez jut a minősítési rendszerben, a tantestület motiválásában is.

Beszámolt a köznevelési kerekasztal keddi ülésének azon döntéséről is, amellyel megteremtik a nyugdíjas pedagógusok továbbfoglalkoztatásának lehetőségeit is, maximum két évig.

A vitában Hoffmann Rózsa (KDNP) korábbi köznevelési államtitkár felvetette: nem volna szerencsés, ha a visszafoglalkoztatott nyugdíjasok elszakadnának a tanítástól, pusztán tanfelügyelői feladatokat látva el. Hangsúlyozta azt is: a fenntartói szervezetet létszámarányosan kellene létrehozni, az egy járás egy tankerület rendszerét túlzottan mechanikusnak ítélte. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet sorsára kérdezett rá, és arra: hogyan mentik át annak szellemi, tudományos hátterét? Közölte: nem hisz abban, hogy a tantervalkotást és a tankönyvírást az egyetemek önmagukban jól el tudnák látni. Az átalakítás sikere szerinte azon múlhat:  az újabb változásokhoz ad-e a tárca több segítséget az iskoláknak. Ez ugyanis korábban sem volt elégséges – jegyezte meg.

Dunai Monika (Fidesz) szerint az ellenzék nem a lényegről beszél. A lényeg az, hogyan tudnak a jelenlegi állapotokból továbblépni. Észlelik, vannak javítandó területek, ezt senki nem tagadja, ezért kérdezték meg mind a 160 ezer pedagógust, hogy mondják el a véleményüket. Felidézte a köznevelési kerekasztal létrehozását, és azt mondta: aki ma bármit tenni akar, annak ebben a folyamatban kell részt vennie. Aki tenni szeretne, az ne az utcára vonuljon, hanem menjen el a kerekasztalra – szólított fel. A pedagógusok szakmai kompetenciáját igyekeznek minden módon elismerni, anyagi és erkölcsi megbecsülést kívánnak nekik adni. Követeléseik jó része már most megállapodás, vagy ahhoz közeli állapotban van – jegyezte meg.

Palkovics László azt mondta: megvan a tüntetésnek is a szerepe, de a szakmai egyeztetéseken kell megoldást találni. A márciusra 30-ra tervezett akcióról azt mondta: a pedagógusoknak minden joga és lehetősége megvan, hogy sztrájkoljanak, ugyanakkor a szakszervezet szerinte nagyon bölcsen foglalt állást. A gyerekeik érdekének sérelmével járó akcióra úgy gondolja, felelőtlenség buzdítani.

Az állami fenntartás továbbra is feltétel, továbbra is fontosnak gondolják. Ez jó döntés volt, a szervezetének kell jól működnie – mutatott rá. A Klik megszűnése azt jelenti, ilyen módon nem működik majd, új állami struktúra váltja fel. A kormány abszolút komolyan veszi a kerekasztalt – rögzítette, hozzátéve: kezdettől fogva kommunikálják, hogy a Klik mostani formájában megszűnik és más formában működik majd.

A tananyag csökkentéséről azt mondta: olyan megoldást kell találni, ami a magyar viszonyoknak a legmegfelelőbb.

Az iskolák méretüktől függően fognak bankkártyára, vagy készpénzben forrást kapni a mindennapos beszerzéseire – jelezte egy másik témáról.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetről elmondta: a tankkönyvkiadás a Kellohoz kerülne, a tankönyvkutatás pedig az egyetemekhez.



 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!