Jó családpolitika nélkül nincs jó nőpolitika

A magyar kormány álláspontja szerint jó családpolitika nélkül nincs jó nőpolitika – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kedden Budapesten, a Nagykövet asszonyok klubjának rendezvényén.

kdnp.hu – MTI

Novák Katalin a misszióvezetői értekezlet keretében tartott eseményen arról beszélt, manapság nem az okoz problémát valakinek, hogy nőnek születik, hanem az, hogy nehéz összeegyeztetnie a munkát és a családi életet.

Szólt arról is, hogy Magyarország a GDP 4,7 százalékát költi családtámogatásra, míg az OECD-országokban ez az arány átlagosan 2,55 százalék.

Egy bizonyos ponton túl azonban az anyagi támogatás már nem elég a gyermekvállalási kedv növeléséhez, ezért talán még fontosabb a családbarát szemléletmód erősítése – fogalmazott az államtitkár.

Novák Katalin azt hangoztatta, hogy a gyermek érték, és ezt a gondolatot olyan „unortodox" eszközökkel is népszerűsíti a kormány, mint például az apák és a testvérek értékét hangsúlyozó kampányfilmek és rádióbejátszások.

Horváth Viktória, Magyarország kiemelt külgazdasági és partnerségi ügyekért felelős nagykövete a Hozzáadott érték programról beszélt, amelyben arra keresnek választ, hogy a 21. században mit tehetnek a nők a gazdaság fejlesztéséért Közép-Kelet-Európában.

A program legfontosabb üzenete, hogy munka és család egyensúlya, valamint a nők számának növelése a munkaerőpiacon gazdaságfejlesztési és demográfiai kérdés, mindenekelőtt azonban jó családpolitika szükséges hozzá – emelte ki.

Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója elmondta, a szervezet célja, hogy bemutassa a fiataloknak, hogy családban élni jó, és támogassa a kormány családbarát szemléletétét.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!