Januárban 123,4 milliárd forint többlettel zárt az államháztartás

Az államháztartás központi alrendszere 123,4 milliárd forint többlettel zárt januárban, ami kedvező a tavaly januári 92,4 milliárdos többlethez képest – jelentette be kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az előzetes adatokat.

kdnp.hu – MTI

A központi költségvetés 65,9 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 25,5 milliárd forintos, míg az elkülönített állami pénzalapok 32,0 milliárd forintos többletet mutattak.

A 2017-es kedvező makrogazdasági előrejelzések mellett az uniós módszertan szerinti 2,4 százalékos hiánycél reális és teljesíthető – írta az NGM.

A közlemény szerint a két év január havi egyenlege közti eltérés oka elsősorban az adóbevételek (társasági adó, általános forgalmi adó, jövedéki adó, szociális hozzájárulási adó és járulékok) kedvezőbb idei  alakulása, ami a reálgazdasági folyamatoknak, valamint a gazdaság fehérítését és a foglalkoztatás bővülését célzó kormányzati intézkedések eredményességének köszönhető. Az állami vagyongazdálkodást érintő költségvetési bevételek is nagyobb összegben teljesültek  az előző évhez képest – tették hozzá.

A kiadásoknál kiemelték, hogy a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok uniós kiadásaiban emelkedést hoztak  a 2014-2020 időszak operatív programjaihoz kapcsolódó kifizetések.

Az idei költségvetési évet leginkább az egyes alapvető élelmiszerek áfájának és a vállalkozások terheinek csökkentése, az otthonteremtés korábban soha nem látott mértékű állami támogatása, valamint a minimálbér és a szakmunkás garantált bérminimum jelentős emelkedése jellemzi, amelyek nyomán több pénz marad a magyar családoknál – írta az NGM.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!