A járvány elleni készültség és a gazdasági növekedés egyformán cél

A kormány a jövő évi költségvetéssel egyszerre kívánja fenntartani a koronavírus-járvány elleni védekezési készültséget és minden erővel segíteni a gazdasági növekedést – mondta a pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva.

kdnp.hu – MTI

Varga Mihály elengedhetetlenül fontosnak nevezte a kormányzati gazdasági rásegítő intézkedéseket, mivel szerinte azok nélkül ugyanúgy nem várható érdemi növekedés, mint a 2000-es években, amikor a magyar gazdaság az európai konjunktúra ellenére is szinte csak stagnálásra volt képes.

Emlékeztetett, a pénteken elfogadott 2021-es büdzsé 4,8 százalékos növekedéssel számol, miközben az államháztartási hiány újra három százalék, az államadósság pedig ismét hetven százalék alá csökken.

A pénzügyminiszter szerint a növekedés lehetővé teszi, hogy jövőre több jusson a közbiztonságra, az oktatásra és az egészségügyre, miközben a járvány elleni védekezéshez is rendelkezésre állnak a források. Hangsúlyozta, a kormány emellett továbbra is elkötelezetten támogatja a családokat, a gyermeknevelést, valamint az időseket is.

Varga Mihály reménykeltőnek minősítette az idei születési és házasságkötési adatokat, amelyek szerinte azt mutatják, hogy eredményesek a kabinet családpolitikai intézkedései.

Szólt arról is, jövőre további lépések várhatók ezen a területen, példaként említette a csecsemőgondozási díj emelkedését, a gyermekdiabétesz-centrumok további fejlesztését, valamint az iskolaőri hálózat támogatását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!