Forrás. MTI
Mesterházy Attila választási ígérgetései mögött nincs valós koncepció. Hogyan kampányolhatnak a szocialisták pont a földbérleti pályázatok felülvizsgálatával, amikor 2010 kora tavaszán 45.000 hektár földet 30 bérlőnek osztottak szét pályáztatás nélkül, ezek között van olyan gazdaság is, amely 14.700 hektárt kapott 2029-ig. Javasoljuk, hogy először ezeket a területeket és pályáztatás nélküli osztogatásokat vizsgálja meg – teszi fel közleményében a kérdést a Vidékfejlesztési Minisztérium.
2010 és 2014 között a családi gazdaságok soha nem jutottak hozzá akkora földterülethez, mint ebben a négy esztendőben, a korábbi 600 bérlő helyett 6000 helyben lakó, állattartást vállaló családi gazdaság kezébe került föld.
Jelenleg a „Gyurcsány-koalíció” programjában feketén-fehéren most is ott áll: hatályon kívül helyeznék a földtörvényt és lehetővé tennék a külföldi társaságok földszerzését – hangsúlyozza a tárca.
Mint írják: A mezőgazdasági termelőket érintő új ötlettel nem sikerült előállnia a baloldali összefogásnak, hanem a jelenlegi kormány programjával kampányol.
Nyitott kapukat döngetnek, amikor a nagy áruházláncokat kívánják rávenni arra, hogy több magyar terméket árusítsanak a jövőben.
Tisztázni érdemes, hogy a jelenlegi kormány a ciklus elején első intézkedései között módosította a magyar termelők és feldolgozók érdekében a tisztességtelen piaci magatartásról szóló törvényt, melynek értelmében bekerült a jogszabályba a diszkriminatív árképzés tilalma. Ezzel pontosabbá váltak a mezőgazdasági és élelmiszeripari beszállítók és a kereskedők közötti, beszerzési ár alatti értékesítés szabályai.
A szocialisták talán nem értesültek róla, de a kormány intézkedéseivel folyamatosan segíti, hogy a nagyobb áruházláncok minél több hazai terméket árusítsanak – hangsúlyozza a minisztérium.