Forrás: mno.hu
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) 2010-ben elindított szervezetépítése nyomán mostanára jelentősen sikerült előrelépni a katasztrófák megelőzésében, elhárításában és a helyreállítás hatékonyságának javításában egyaránt – összegezte az MTI-nek az elmúlt időszak eredményeit Bakondi György. A lakosság hatékony tájékoztatásának és a fokozottabb ellenőrzéseknek köszönhető az OKF főigazgatója szerint, hogy 2012-höz képest 2014-re 80 százalékkal csökkent a kültéri tűzesetek száma.
Országosan 65 katasztrófavédelmi kirendeltséget hoztak létre, amelyek a hatósági jogköröket gyakorolják, illetve 105 hivatásos tűzoltó-parancsnokság és 180 katasztrófavédelmi megbízott őrködik az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságán. Immár 40 katasztrófavédelmi őrs működik országszerte, és új alapokra helyezték a katasztrófavédelem logisztikai rendszerét is. Bakondi György arról is szólt, hogy sikeresen végbement a polgári védelem reformja, amelynek keretében az önkéntességre helyezték a hangsúlyt. Ugyanakkor professzionálissá vált a szervezet, hiszen létrejött két, bárhol a világon bevethető, ENSZ-minősítéssel rendelkező mentőszervezet, a Hunor és a Huszár.