Jelentősen emelkedtek januárban a reálbérek

Forrás: mno.hu

Januárban 6 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek a nemzetgazdaságban a decemberi 1,6 százalékos növekedés után a közfoglalkoztatottak nélkül számolva, a versenyszférában 4,4 százalékos volt a bérnövekedés a múlt év első hónapjához képest, a költségvetés területén 8,6 százalékos – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Januárban a nettó keresetek a bruttóval azonos ütemben változtak.
 
Az újabb reálbér-emelkedés tovább segíti a lakossági fogyasztás növelését, és ezen keresztül a gazdaság bővülését – írja közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A kormány intézkedéseinek, úgymint a munkát terhelő adók csökkentésének, a Munkahelyvédelmi Akciótervnek, az aktivitást ösztönző intézkedéseknek, a januári nulla inflációnak és a 2013-ban bekövetkezett növekedési fordulatnak meghatározó szerepe van a reálbér növekedésében – teszik hozzá.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!