Jelentősen javult a vasúti közlekedés biztonsága a GYSEV Zrt. hálózatán

Forrás: MTI

A vasúttársaság októberre lezárta a célzottan közlekedésbiztonságot javító fejlesztések második ütemét is. A 2 milliárd 284 millió forint összköltségű program célja a vasúti átjárók biztonságának fejlesztése és az áramellátó rendszerek korszerűsítése volt. A kormány a következő években mintegy 20 milliárd forintot fordít a vasúti közlekedésbiztonság további javítására – hangsúlyozta Becsey Zsolt közlekedésért felelős helyettes államtitkár a beruházás soproni zárórendezvényén.

A GYSEV Zrt. 2014 őszére valósította meg közlekedésbiztonsági fejlesztéseinek első ütemét, amelynek során 770 millió forintos összegből javíthatta a közlekedésbiztonságot vonalhálózatán. A vasúttársaság a megvalósult projekt kedvező tapasztalatai alapján pályázott újabb forrásra.

A második ütemben hét, eddig biztosítatlan átjáróba fénysorompót telepítettek, tizenegy helyszínen a meglévő berendezéseket csapórudakkal egészítették ki, emellett összesen 99 helyszínen jobban észlelhető, LED fényforrásokra cserélték fénysorompók optikáját. A több mint 2 milliárd forintos összértékű projekt részeként tíz helyszínen az elavult biztosítóberendezési áramellátó berendezéseket új rendszerűre cserélték, hat helyszínen a meglévő áramellátó rendszereket bővítették a szakemberek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!