Jeszenszky Géza: a humanizmus is azt diktálja, hogy rendezzék a közel-keleti helyzetet

kdnp.hu
Forrás: MTI

A humanizmus is azt diktálja, hogy rendezzék a Közel-Kelet, így Szíria helyzetét – jelentette ki Jeszenszky Géza korábbi külügyminiszter az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Azt mondta, hogy az emberek nem jószántukból menekülnek el a Közel-Keletről, hanem mert rettegnek, mivel a háború miatt elviselhetetlenek a körülmények. A problémát a gyökerénél kell kezelni, lehetővé téve, hogy az elüldözöttek a szülőföldjükön éljenek boldogan, és így a migrációs válság is megoldódik – tette hozzá.

Jeszenszky Géza az Iszlám Államról (IÁ) szólva úgy fogalmazott, hogy „bűnbanda" terrorizálja a Közel-Keleten élők millióit.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetét azért hozták létre, hogy lépjen fel a biztonság érdekében – mondta, hozzátéve: az IÁ-nál jobban semmi nem fenyegeti a világbékét, vagyis a nagyhatalmak közös érdeke, hogy leszámoljanak a csoportosulással.

Úgy fogalmazott, hogy Szíria „nagyon élhető" volt a polgárháború kezdete előtt, ezért külső segítséggel békét kell teremteni az országban. Ehhez elsősorban a környező államok katonáit lenne szükséges mozgósítani, a török hadsereg például hatalmas, és Törökország is több figyelmet tudna a saját problémáira fordítani, ha rendeződne a helyzet – nyilatkozta.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!