Forrás: MTI
A magyar-osztrák kapcsolatok az utóbbi időben is pozitív irányba fejlődtek, de minden olyan lépés, amely ezt a klímát kedvezőtlenül befolyásolja, tompíthatja ezt a jó viszonyt – mondta Heinz Fischer osztrák államfő az M1 Az este című szerdai műsorában sugárzott interjúban.
Az osztrák elnök kiemelte: budapesti látogatása legfontosabb célja az volt, hogy minél magasabb szinten ápolják a diplomáciai kapcsolatot a két ország között, továbbá foglalkozni kell a kétoldalú gazdasági együttműködéssel is, és ezért tartottak üzleti fórumot a két ország gazdasági szereplőinek részvételével.
Ugyanakkor fontos volt néhány kényes témát is szóba hozni, például a földhasználati törvény ügyét vagy a bankadó ésszerű mértékének kérdését.
Heinz Fischer hangsúlyozta: több mint hétmilliárd euróra rúg a két ország közötti kereskedelem, azonban az osztrák befektetők azt is szem előtt tartják, hogy milyen egy országban a jogbiztonság, és hogy egy ország mindent megtesz-e a gazdasági környezete jobbá tételéért, vagy olyan viták alakulnak ki, amelyeket meg lehetett volna előzni.
Heinz Fischer a földkérdést illetően közölte: nem túl sokakat érint a törvény, „alig pár száz vagy kevesebb gazdáról” van szó, de probléma, hogy egyfajta elbizonytalanodást okozott a jogszabály, és ezt ki kell küszöbölni. Magyar tárgyalópartnereivel az osztrák elnök abban állapodott meg, hogy az Európai Bizottság döntését az ügyben kölcsönösen tudomásul veszik.