A Jobbik elindult a szakadék felé

kdnp.hu – hirado.hu

A Jobbik vezetői megpróbálnak néppártosodni, megpróbálják a válság gyermekeként született radikális erőt mérsékelt erővé alakítani. A Jobbiknál ez az év az „utánzás éve lehet”, vissza kell venniük a hevességükből, el kell indulni egy olyan úton, mely túllép azon, amit mérsékeltnek szoktak nevezni – jelentette ki Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Civil Összefogás Fórum jogi szakértője az M1 aktuális csatorna Ma Este műsorfolyamában.

Az alkotmányjogász hangsúlyozta: az nem akceptálható, hogy 2014-ben kapott egy felhatalmazást a Jobbik a saját programjára, és 2016-2017-re oda akarnak eljutni, hogy a baloldallal való összefogás is felmerül. Ez nyilvánvalóan egy válságjel – szögezte le.

Megemlítette a szentendrei választást, melynek során a Jobbik és az MSZP a Fidesszel szemben induló jelöltet támogatta, illetve nem indított önálló jelöltet. Ez szerinte egyrészt csalódottá teszi a választókat, másrészt megszűnik az a választói magatartás, miszerint „egyéniben vagy listán támogatom a Fideszt, és behúzom a Jobbikot, mert ez egy nemzeti erő”.

Úgy véli: a Jobbik radikális, nemzeti, vallásos támogatói köre „sértődik meg”, ha a párt összeáll a „klérusellenes” Demokratikus Koalícióval vagy a „feltehetően komoly Soros-pénzekben részesülő” LMP-vel.

A Jobbiknál a rövid távú politikai érdekek kerültek előtérbe, és lehet a párt mögött egy olyan támogató, mely megmondja, hogy „mit tegyenek” – mondta Ifj. Lomnici Zoltán, aki szerint a pártban a legfinomabban fogalmazva is kaotikus viszonyok vannak.

Kiemelte: vannak olyan internetes oldalak, melyek rasszisták, antiszemiták, az ezektől való elhatárolódás a Jobbik részéről a mai napig nem történt meg, ezek Vona Gábort tekintik az első számú vezetőjüknek. Amíg ez az elhatárolódás nem történik meg, a skizofrénia tünetei jelentkeznek és jellemzik ezt a létállapotot.

Én azok közé tartozom, akik azt mondják, a Jobbik elindult egy olyan úton, ahonnan már nincs visszaút, és ez leginkább a szakadékba vezet – fogalmazott az alkotmányjogász.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!