Jöhet földindulás az EP választás után

Forrás: mr1-kossuth.hu

Azzal, hogy az IMF engedélyezte a nagyobb magyar GDP-arányos költségvetési hiányt, gazdasági oldalról megszűnt a nyomás az előre hozott választásokra, az EP-választások eredménye azonban még hozhat politikai fordulatot – mondta Tölgyessy Péter a 180 percben. Az alkotmányjogász úgy látja, a kedvezmények eltörlése, az áfa és a jövedéki adó emelése miatt a Bajnai-féle adócsomaggal senki nem jár majd jól, a budai luxusadóvá gyúrt ingatlanadóból pedig alig jön majd pénz.

A gazdaság helyzetét az alkotmányjogász úgy látja, hogy az utóbbi hónapok rettenetes helyzete után márciusban már a javulás halvány jelei láthatók, aminek örülni kell, ezek az adatok azonban nem jelentenek feltétlen fordulatot, továbbra sem tudni ugyanis, mit hoz a második fél év. Nagyon fontos lépésként értékelte ugyanakkor, hogy az IMF engedélyezte az egy százalékkal nagyobb, 3,9 százalékos költségvetési hiányt. Bár szerinte a GDP-hez viszonyított költségvetési deficit ennél nagyobb, 4-5 százalék is lehet, most elmúlt a kényszer, a kormány a következő 3-4 hónapra megnyugodhat, a gazdaság felől nem nagyon veszélyezteti semmi a pozícióját. A következő évi költségvetés elfogadása nagyon nehéz lesz, de november-decemberben már olyan közel lesznek a választások, hogy azok előre hozásának nem lesz értelme, de politikai fordulatot hozhat még az EP-választások eredménye – tette hozzá Tölgyessy Péter.

A teljes cikk itt olvasható.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!