Jövőre működhetnek a megyei kormányhivatalok

Forrás: MTI, index.hu

Várhatóan 2011. január 1-jétől megkezdhetik munkájukat a megyei kormányhivatalok, amelyek a helyi hatóságok összevonásából alakulnak majd meg.

Már folyik a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban a kormányhivatalokról szóló jogszabály koncepciójának kidolgozása, és a tervek szerint 2011. január 1-jétől már az új megyei szintű közigazgatás működne mindenhol. Orbán Viktor május közepén jelentette be: megyei kormányhivatalokat fog létrehozni az új kabinet.. „Az lehetetlen, hogy 40 körüli hatóságnál kelljen az embernek az ügyeit intézni középszinten” – mondta a választások megnyerése után, még kormányfői eskütétele előtt Orbán Viktor.

A kormányhivatalok „gerincét” a szeptember 1-jétől ismét létrejövő közigazgatási hivatalok adják majd. Jelenleg még mérlegelik, hogy ki álljon a megyei kormányhivatal intézményének élén, de valószínűleg politikus tölti majd be ezt a posztot, ő lesz az állam megyei vezetője.

Azt már Orbán Viktor is elmondta, hogy az adóhatóságot és a rendőrséget nem szervezik a megyei kormányhivatal alá. Lesz még néhány kivétel: olyan szervek, amelyek valamilyen teljesen speciális feladatot látnak el. A kormány alá tartozó – jelenleg különböző minisztériumok fennhatósága alatt működő – szervezetet összevonnának egyetlen óriási, közvetlenül a közigazgatási minisztérium irányítása alatt működő szervezetbe. Ezek közé tartoznak például a földhivatalok, a mezőgazdasági szakigazgatóságok, a közigazgatási hivatalok, valamint a tisztiorvosi szolgálatok is.

Kormányzati források szerint a következő hónapokban a közigazgatási tárca fő feladata lesz a kormányhivatalok felállításának előkészítése. A közigazgatási reformmal kapcsolatban úgy tudni, még legalább fél év, amíg hozzákezdenek. Ennek első lépéseként ősszel egy szakértői csoport lát majd hozzá a koncepció kidolgozásához.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!