Jövőre szétveri az MSZP-t Gyurcsány?

Forrás: magyarhirlap.hu

Gyurcsány Ferenc megszerezte a negyedik helyet az MSZP országos listáján, így biztos, hogy országgyűlési képviselő lesz a következő ciklusban is. „Embereivel, Molnár Csabával és Ficsor Ádámmal már most megkezdték azt a nyílt kampányukat, amellyel jövőre az MSZP-ből és a frakcióból való kiválásukat és egy új alakulat megszervezését készítik elő” – állítják a Magyar Hírlap szocialista forrásai.

A szombaton elfogadott országos lista egyetlen meglepetést okozott: Szili Katalin volt házelnök, mivel nem látja azon a megújulást, azt kérte, ne szerepeljen rajta. Szili így a párt Baranya megyei listájának első helyéről juthat be a következő parlamentbe.

Gyurcsány előtt a listavezető Mesterházy Attila frakcióvezető, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Kovács László és Lendvai Ildikó szerepelnek. Gyurcsányt Botka László, Szekeres Imre, Kiss Péter, Simon Gábor választmányi elnök, Lamperth Mónika követik. A lista nem tartalmaz meglepetést, csupán régi, ismert és hírhedt politikusok nevét találni rajta, elmaradt a fiatalítás is, s vidékről is csak azok kerültek befutónak tűnő helyekre, akik már voltak képviselők.

A részletek a mai Magyar Hírlapban olvashatók.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!