Forrás: MTI
Megállapította az áprilisi országgyűlési képviselő választás országos listás eredményét a Nemzeti Választási Bizottság, miután valamennyi országgyűlési egyéni választókerület eredménye, illetve a levélben szavazás eredményét megállapító határozat jogerőre emelkedett.
Az országos listáról kiadható 93 mandátumnál a pártlistákra leadott voksokat (a Magyarországon illetve levélben leadottakat) és az egyéni választókerületekben nem hasznosuló, úgynevezett töredékszavazatokat vették figyelembe.
A mandátumokat a szavazatok arányában, a korábbi gyakorlatnak megfelelően az úgynevezett d'Hondt-módszer alapján osztották ki. Az NVB ezen metódus alapján a Fidesz-KDNP pártszövetségnek 37, az MSZP-Együtt-PM-Dk-MLP-nek 28, a Jobbiknak 23, az LMP-nek 5 országos listás mandátumot tudott kiosztani.
Az NVB ezt követően összevetette az országos listákon szereplő, illetve az egyéni választókerületekben mandátumot szerzett jelöltek neveit és ez alapján állapította meg, mely képviselők kaptak mandátumot az országos listáról.