Forrás: hvg.hu
Az MNB tavalyi működése, irányítási, döntéshozatali és ellenőrzési rendszerei az MNB törvény előírásainak megfeleltek, de a jegybank nem minden esetben tartotta be a közbeszerzésekről szóló törvény és a Bank belső szabályzatainak előírásait – áll az Állami Számvevőszék összefoglaló jelentésében.
Az ÁSZ tavaly közzétett, 2009-re vonatkozó jelentésében már javasolta az MNB elnökének, hogy a 2009-2011 közötti hatékonyságjavító intézkedéseket a banki szintű összes költség alakulásának függvényében értékelje.
Az MNB annak ellenére, hogy az előző évi egyeztetések során az ÁSZ számítási módszerét elfogadta, a tavalyi gazdálkodás értékelésekor azt nem alkalmazta.
Az MNB munkavállalóinak havi bruttó átlagkeresete az előző évekhez viszonyítva minden évben nőtt, 2010-ben több mint háromszorosan haladta meg a nemzetgazdaságban foglalkoztatottakét – írja az ÁSZ. Tavaly a jegybank 4,7 százalékos bérfejlesztést hajtott végre, ami magasabb volt az Országos Érdekegyeztető Tanács ajánlásánál és az MNB stratégiájában meghatározott bérpolitikai célkitűzésnél, valamint 1 százalékponttal meghaladta a béremelést tervező kereskedelmi bankoknál tervezett átlagos mértéket is, amelyet a Bank maga határozott meg referencia piacként a bérfejlesztéseinél - olvasható az összefoglalóban.
A bank a bérpolitikai célkitűzéseit a pénzügyi-gazdasági válság ellenére sem módosította, intézkedéseivel nem támogatta a kormányzati bérpolitikát és a kormány takarékossági célkitűzéseinek megvalósulását.