Forrás: MTI
Több mint felháborító, ám ugyanakkor a magyarság becsületét sértő az a bírósági ítélet, amely megfosztja az Erdélyi Református Egyházkerületet jogos tulajdonától, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumtól – áll az Erdélyi Szövetség közleményében.
A Ploieşti-i bíróság által meghozott bírósági döntés bizonyítja, hogy valami nagyon nincs rendben a romániai igazságszolgáltatással. A korábbi, bírósági úton visszaszolgáltatott nagy hagyományú, több mint százéves Székely Mikó Kollégium most újólag bírósági úton, az 1948-as tanügyi államosításhoz hasonló visszavétele egyértelműen az 1989 utáni posztkommunista korszak eredetére utal. Sőt, azt a majd százéves román nacionalista politikát idézi fel, amelynek fő célja volt és úgy látszik ma is az, hogy egykori és még mindig vissza nem szolgáltatott, vagy mint most a bírói úton visszaszolgáltatott, majd államosítás ízű javak újra elvételével megfossza az erdélyi magyarságot az identitását és magát az erdélyi magyar nemzeti közösséget fenntartó anyagi bázisától.
Ezzel az ítélettel Románia megsérti a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájában foglaltakat (Strasbourg, 1992. nov. 5), továbbá a Kisebbségi Keretegyezményt a Nemzeti Kisebbségek védelméről (Strasbourg, 1995.).
A nagy hagyományú magyar intézmény elvételével sérül a magántulajdon szentsége is, mert a jogállamiságot meghazudtoló, a nemzetközi egyezményeket sértő bírói döntés hamis érvekkel fosztotta meg az Erdélyi Magyar Egyházkerület református közösségét, s ezáltal az egész romániai magyarságot jogos tulajdonától.