Forrás: MNO
Jogalkotással oldaná meg az egykulcsos adó bevezetése nyomán kialakult bérvitát, az elmaradt béremelések kérdését a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK). A szervezet elnökétől, Parragh Lászlótól a Magyar Nemzet megtudta, hogy az MKIK a mostani problémát is rendező jogszabály kidolgozására tett javaslatot a kormánynál. Az indítványról csak annyit mondott, hogy olyan paragrafusokra van szükség, amelyek segítik a cégeket a béremelés végrehajtásában.
Egyes szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy az MKIK a kötelező kamarai tagság előírásával oldaná meg ezt a kérdést is. Egyúttal a köztestület kezdeményezheti: a versenyszféra bérnövekedésének átlagos mértékét a jövőben a kamara határozhassa meg. Mint ismert, az érdekegyeztető tanácsban született idei bérajánlást a magánszféra munkáltatói sok helyen eddig nem vették figyelembe, ami feszültséget okozott.
Amíg az MKIK bérvitát rendező javaslata már egy-két nap múlva nyilvánossá válhat, addig a kamara nagyáruházakkal kapcsolatos kezdeményezése várhatóan a jövő héten kerül a kormány elé. Az indítvány a kisebb honi cégek érdekében korlátozná a kereskedőláncok terjeszkedését, vétójogot adna a kamarának az új bevásárlóközpontok építési engedélyének kiadásakor – írja a mai Magyar Nemzet, melyben bővebben is olvashat a témáról.