A jogszabályok ismeretének hiányárról tanúskodik az Amnesty International jelentése

Forrás: MTI

Az Alapjogokért Központ szerint az Amnesty International (AI) által publikált, a magyarországi menekülteljárással összefüggő jelentés a magyar és az uniós jogszabályok ismeretének teljes hiányán – vagy azok félreértésén – alapul.

A központ Facebookon közzétett összegzése szerint a hatályos magyar Btk. szerint a "jogellenes határátlépés" nincs kriminalizálva. A tényállás 2002 óta szabálysértésnek minősül, és szintén a szabálysértési jog bünteti az úti okmánnyal kapcsolatos jogszabályi rendelkezések megszegését is. Mint írták, a genfi egyezmény azt tartalmazza, hogy „a Szerződő Államok az országba való jogellenes belépésük, vagy tartózkodásuk miatt nem sújtják büntetéssel azokat a menekülteket, akik közvetlenül olyan területről érkeztek, ahol életük, vagy szabadságuk veszélyeztetve volt”. Azok sújthatóak büntetéssel, akik jogellenesen lépnek be egy ország területére és nem közvetlenül olyan országból érkeztek, ahol életük veszélyben lett volna.

Rögzítették: a határok védelmét Magyarországon korábban és a hatályos szabályok alapján is a rendőrség látja el. A legutóbbi törvény- és rendeletmódosítás az alaptörvény előírásainak megfelelően arra hatalmazza fel a honvédségét, hogy fegyverhasználati joggal – de nem kötelességgel – a rendőrség munkáját segítve, annak alárendelten működjön közre az államhatár védelmében, csak és kizárólag a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet területén és idején..

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!